Radnóti Miklós: Július

Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
mezétlábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.
Tisztatestű hőség ül a
fényesarcú fák felett.

Válasz

Gulyás Pál: A méhekhez

Süt a szép Nap, szép virágot
nyit a boldog július,
most születnek a villámok,
ott, ahol az ég borús.
Kicsi méhek, ti a füvek
halkan zöngő fiai,
legyetek a nyárhoz hűek,
ajtajához hajlani!

Hív a sárga napraforgó,
hív a vadmargaréta,
s a kapor, az ernyőt hordó,
szitakötők hajléka,
az estike is hív nedvvel,
a borzongó levelű,
s kit az éj itat méreggel,
vérehulló fecskefű...

Menj, amerre tetszik néked,
de kerüld el a gonosz
levelű rontó vidéket,
mely tündöklik és oroz!
Szállj le bátran a bodzára,
szállj le bátran a hársra,
szállj a rezgő rezedára
és szállj le az akácra!

Süt a szép Nap, de az esti
felhőkön villám szállong, -
kicsi méh, hozz egy mézcseppnyi
villámot bolyhocskádon!
Pörgesd halkan szempillánkra,
te hallod a perc léptét:
hadd legyen lelkünkön lámpa,
ha ránkhull a sötétség!

Válasz

Garai Gábor: Június

Tudom, meghalnék idegenben;
ott még a fák sem ilyenek;
nem virít bodza a berekben,
akácok könnye sem pereg;
nem részegít a széna-illat,
nem villámfénnyel jön a nyár,
nem így táncol felhőn a csillag,
nem szédül az égtől a táj...

Meghalok itt is - : a gyönyörtől,
hogy a repceföld színarany,
hogy a lomb oly zöld szinte tombol,
s a kőnek is illata van;
hogy áll a búza nyers kalásza,
mintha világot nemzene, s e tájon az lel csak magára,
ki végleg egyesült vele.

Válasz

Váci Mihály: Pipacsok a búzamezőben

Búza, búzakalász!
véle szél hadonász:
hajlik, lengedezik,
amíg cseperedik.
Búza, búzakalász.

Színe még nem arany:
mint a fű, csak olyan.
Szerte búzamező
zöld színben repeső,
- színe még nem arany.

Amíg érik a mag,
lassan, jó nap alatt,
- könnyű kis pipacsok
szirma, lángja lobog,
amíg érik a mag.

Messze virítanak.
Lenge szirmaikat
rázva vérpirosan,
mag felett magasan,
messze virítanak.

Tőlük piros a táj!
_"Ime itt van a nyár!"
Őket nézegetik,
szép csokorba szedik.
Tőlük piros a táj.

A zöld búzamezők,
észrevétlenek ők!
De lehull a pipacs,
s felragyognak a nagy
érett búzamezők!

Válasz

Radnóti Miklós: Június

Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derűs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testű nagy szitakötő.

Válasz

Radnóti Miklós: Május

Szirom borzong a fán, lehull;
fehérlő illatokkal alkonyul.
A hegyről hűvös éj csorog,
lépkednek benne lombos fasorok.
Megbú a fázós kis meleg,
vadgesztenyék gyertyái fénylenek.

Válasz

Csanádi Imre: Májusdícsérő

Május,
mosolygó,
békák torkát
megoldó,
gyöngyvirág-nyitogató,
cserebogár-zúgató.
Röptetsz
madarat,
meghozod
a nyarat,
pölyhös
fecskét,
fára cseresnyét!

Válasz

Végh György: Virághozó április

Elmúlt a tél: itt a tavasz,
minden bokor újra éled -
a földből a virágokat
előhúzzák a tündérek.

Április is segít nekik,
megáll minden kicsi fánál -
virágot tűz mindenhová:
tavasz van ott, merre járt már.

Virágot hint a friss szélbe,
száll a színek zivatarja -
s merre elmegy, a kopár föld
virágoktól tarkabarka.

Válasz

Kányádi Sándor: Aranyeső /részlet/

Kinyílott a tavasz- leső
kertekben az aranyeső.
Megjöttek a „”kell-e dió”-t
kiabáló sárgarigók.

Csupa fitty- fütty, csupa ticcs-taccs,
”azért mit kérsz?” ”ezért mit adsz?”
Kert és erdő most egy zajos
zsibvásárhoz hasonlatos.

Jönnek újra új érkezők,
csivitelők, kerepelők,
s túlharsogják a berekedt,
ágrólszakadt verebeket.

Válasz

Gyulai Pál: Tavaszi reggel

A bércet már a hajnal aranyozza,
A völgy virágit gyönggyel harmatozza;
Fű és fa lombján hűs szellő legyint át,
Ébresztgeti a lepkét és pacsirtát.

A sullogó patak mintegy megbátrul,
Vadrózsa bokra ég a napsugártul;
Fény mindenütt, víg zaj minden zugolyban,
Az ég mosolyján a föld szíve dobban.

Oh fény és dal! Tavasznak enyhe napja'.
Elveszett fényét lelkem visszakapja,
Szívem megárad ifju érzelemben,
S ajkamra ismét víg dal hangja lebben.

Válasz